Világörökségi Bormúzeum
Világörökségi Bormúzeum fiatalnak és idősebbnek egyaránt vonzó állomása lehet egy tokaji látogatás alkalmával. A tárlatot úgy állították össze, hogy abban minden korosztály megtalálja azt, ami neki érdekes.
Alapvetően az utazás élményét szeretnék megadni a Világörökségi Bormúzeumba érkező vendégeknek. A kiállításnak van egy európai léptéke, amiben a világörökségi borterületeket mutatjuk be, ezen belül kap kiemelt helyet Tokaj-Hegyalja. Az utazás élményét pedig úgy szeretnénk megadni, hogy hol egy gyalogtúrához, hol egy kerékpáros túrához igazítottuk azt, amit tudni kell a térségről. De van lehetőség egy Fiat kisautóval utazni vagy pedig egy léghajóval felemelkedni Tokaj felé olyan magasságba, amit egyébként nem tehetnénk meg. Ezt a problémát egy légi felvétel segítéségével oldjuk meg.
– Tóth G. Péter, az intézmény tárlatának kurátora –
A kiállítás nemcsak a borról, hanem annak készítésének folyamatáról, a tájról és az emberekről szól.
A hegyaljai táj bemutatása is fontos része a kiállításoknak, ezt különböző vizuális módszerekkel teszik lehetővé. Az egyik lehetőséget a számítógépes játékok adták, de nagy fotókkal és grafikákkal is szemléltetik. A bor, az ember és a táj kapcsolata az, amit itt egybefogtak.
Nem helyi tervezők állították össze a tárlatot. Ennek előnye is van, mert itt a turista tekintete az, ami meghatározó tud lenni. Azért fontos minden, mert a helyiek nem biztos, hogy arra fókuszálnak, amit egy turista érdeklődve megnézne. A kiállítást is úgy rendezték be, hogy azokat a turistákhoz igazítsák.
NYITVATARTÁS 2017
MÁRCIUS 1.- MÁJUS 31.
HÉTFŐ: ZÁRVA
KEDD – VASÁRNAP: 0900 – 1700
pénztárzárás: 1630
JÚNIUS 1. - SZEPTEMBER 30.
HÉTFŐ: ZÁRVA
KEDD – VASÁRNAP: 1000 – 1800
pénztárzárás: 1730
OKTÓBER 1. - DECEMBER 31.
HÉTFŐ: ZÁRVA
KEDD – VASÁRNAP: 0900 – 1700
pénztárzárás: 1630
2017. október 17. (kedd): mindkét múzeum technikai okok miatt zárva tart.
2017. október 23. (hétfő): a nemzeti ünnepen mindkét múzeum 9:00-17:00 között ingyenesen várja a kedves látogatókat.
2017. október 31. (kedd): mindkét múzeum zárva tart.
2017. november 1. (szerda): Mindenszentek, munkaszüneti nap, mindkét múzeum zárva tart.
2017. december 23. - 2018. január 1. között mindkét múzeumi épület zárva tart.
NYITVATARTÁS 2018
2018.01.02. - 2018.04.30.
Hétfő : ZÁRVA
Kedd - Péntek: 900-1700
Szombat - Vasárnap: 1000-1500
2018.05.01. - 2018.09.30.
Hétfő: ZÁRVA
Kedd - Péntek: 900-1700
Szombat - Vasárnap: 1000-1800
2018.10.01. - 2018.12.31.
Hetfő: ZÁRVA
Kedd - Péntek: 900-1700
Szombat - Vasárnap: 1000- 1500
JEGYÁRAK
VILÁGÖRÖKSÉGI BORMÚZEUM (Serház út 55.)
Felnőtt: 1 000 Ft/fő
Diák (6-26 év): 500 Ft/fő
Nyugdíjas (62-70 év): 500 Ft/fő
Családi belépő: 2 500 Ft (2 szülő és 2 vagy több 16 éven aluli gyermek)
Csoportos felnőtt belépő: 900 Ft/fő (15 fő felett)
Csoportos diák /nyugdíjas belépő: 400 Ft/fő (15 fő felett)
KOMBINÁLT JEGY
Felnőtt: 1 500 Ft/fő
Diák /Nyugdíjas: 600 Ft/fő
Családi belépő: 3 500 Ft (2 szülő és 2 vagy több 16 éven aluli gyermek)
A BELÉPÉS DÍJTALAN
6 éves kor alatt
70 éves kor felett
fogyatékkal élő látogatóknak + 1 fő kísérőnek
pedagógus igazolványt felmutatóknak
múzeumi, könyvtári, levéltári dolgozóknak
nemzeti ünnepeinken minden látogatónak (március 15., augusztus 20., október 23.)
akik nemzetközi megállapodások hatálya alá esnek (fotós igazolvány, ICOM tagság)
minden hónap első vasárnapján az alábbi személyeknek:
26. életévét még nem töltötte be,
18 év alatti személyt kísér, és annak közeli hozzátartozója (legfeljebb 2 fő).
Elérhetőség:
Cím:Tokaj, Serház út 55.
Tel.: 0647/552-050
web: www.bormuzeum.eu
e-mail: info@bormuzeum.eu