top banner

Tokaj Classic Borászat

Három, a világ sok országában koncertező klasszikus zenész életében 1994 fordulópont volt, mikor is Mádon járva, és kóstolva az “új” aszúkat, úgy döntöttek – Ők is részesei akarnak lenni a tokaji aszú ujjáéledésének.

A település főutcáján, Mád közepén megvásároltak egy “úri” épületet, amit az évek során gondosan pincészetté alakítottak. A ház alatti légkondicionált pincében készítik és érlelik a száraz, valamint a késői szüretelésű borokat. Az aszúborok érlelése a katolikus templom melletti több évszázados pincerendszer egyik ágában történik, ami kb 200 hl bor befogadására alkalmas.

Az évek során vásárolt 7 ha szőlőültetvény mind Mád határában található, elsősorban az 1772-ben  “Grand Cru”-ként klasszifikált Betsek,- és Király-dűlőben. A szőlők 30-40 évesek, többségében furmint (60%), és hárslevelű (20%) van még nagyobb arányban. Az új telepítés zéta és kövérszőlő, a Juharos-dűlőben pedig 40 éves és fiatal telepítésű sárgamuskotály terem.

A borok egyéniségét alapvetően A Betsek és Király terroárja hatázozza meg, ami a világ legkomplexebb termőtalajainak egyike. A vulkanikus és utóvulkanikus folyamatok eredményeképpen a talaj riolit-tufa, zeolit, kvarc, kaolin, valamint nyomelemtartalma rendkívül gazdag, a nedvességet jól tartja, konzerválja. A földfelszínt borító apró kövek a napfény melegét megőrizve, a nap lementével is sugározzák magukból a meleget. Ez az egyedi, máshol elő nem forduló, rendkívül kedvező talajadottság adja meg az itt termett szőlőkből készült borok jellegzetes, karakteres, szinte acélos savasságát, ami az édesborok egyik legfontosabb, meghatározó eleme.

A pincészet az elmúlt 20 évben számos országba exportálja kiváló minőségű, méltán elismert borait, az EU országoktól kezdve Brazíliáig. Míg a termelés súlypontja eddig az édes borok irányába tolódott, az utóbbi években az érdeklődés a szárazborok iránt is megnőtt, így a kínálat az egyedi termőhely minden fantasztikus  jellegét magánviselő szárazborokkal is bővült.

Borkóstolás, látogatás.

Egyedi élményt kínál egy kézműves  borászatban tett látogatás. Felejthetetlen lehet egy hagyományos mádi pince atmoszférája, a fahordók csodálatos illata, a történelmi légkör.

A látogató két kostoló menüközött válogathat:

1. Személyenként 1.500Ft

Tokaj Classic száraz Furmint
Tokaj Classic 5 puttonyos Aszú

2. Személyenként 3.000Ft

Tokaj Classic száraz Furmint
Tokaj Classic száraz Sárgamuskotályos
Tokaj Classic Kés
ői szüret Cuvée
Tokaj Classic 5 puttonyos Aszú
Tokaj Classic 6 puttonyos Aszú

Kérjük, időbenértesítsenek minket látogatási szándékukról, hogy felkészülten tudjuk fogadni Önöket!


Bővebb információ:

Tourinform Tokaj
3910 Tokaj, Serház u. 1.
Tel.: +36 47 352125
E-mail: info@tokaj-turizmus.hu

 

Felhasználók értékelése: