top banner

Tokaji Dukát: Golop Község is csatlakozott a helyi pénz elfogadásához

Tokaj-Hegyalján 27 település összefogásával született meg az ötlet, hogy új pénznemet vezetnek be. A cél a helyi közösség összetartásának növelése és turizmus fellendítése volt.

A „Kiemelt turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című projekt keretében bocsátották ki Tokaj-Hegyalja helyi pénzét, a tokaji dukátot. Egy tokaji dukát egy forintot ér, de ennek a pénznek nem ez a különlegessége, hanem amellett, hogy a tokaj-hegyaljaiak összetartozását erősíti, a forgalom megélénkülését is várjuk ettől, hiszen azok, akik vállalják ennek a pénznek a forgalmazását és az elfogadását, azok kedvezményeket is biztosítanak majd a vásárlóknak. Mád polgármestere mellett most Golop Község polgármestere, Kiss Lajos is úgy döntött, hogy 2017. szeptemberében kibocsátják a tokai dukátot. A tárgyalások már folynak az elfogadóhelyi partnerekkel.


A helyi fizetési eszközök

A helyi pénzek, hivatalos nevükön forgatható utalványok készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek és értékpapírnak nem minősülő, átruházható és többször felhasználható, papír alapú fizetési eszközök, amely áruk vagy szolgáltatások ellenértékének a kiegyenlítésére szolgálnak.
Ma Magyarországon négy helyi pénz létezik: Sopronban a soproni kékfrank, Veszprém megye déli részén a balatoni korona, Hajdúnánáson a Bocskai korona és Tokaj-Hegyalján a tokaji dukát.
A helyi pénzek ugyanannyi forintot érnek, amilyen címletben fizetnek velük. A tokaji dukát az összes Magyarországon forgalomban lévő papírpénznek megfelelő címletben névértéken vásárolható meg.
A helyi pénz a Bocskai korona alapján jött létre, névértéken lehet váltani, azaz árfolyama a forintéhoz kötött.
A dukát a soproni kékfrank, a hajdúnánási Bocskai-, illetve a balatoni korona után negyedikként jött létre, mint kis közösségi pénzhelyettesítő utalvány az országban.

https://www.youtube.com/watch?v=xXyWrtooG-E

Felhasználók értékelése: