top banner

Kossuth szobor (Monok)

Kossuth szobor (a Kossuth Park területén)

1958-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács úgy döntött, hogy szobrot állít Kossuth Lajosnak Monokon. Megvalósítását önkéntes gyűjtésből tervezték, és a sátoraljaújhelyi, abaújszántói, encsi, szerencsi, szikszói járás intézményeinek, ipari vállalatainak, kisipari szövetkezeteinek és dolgozóinak felajánlását várták. A megye több mint százhetven településéről községenként ezer forint adománnyal számoltak.

A szülőfalu természetesen lelkesen támogatta a tervet: a községi Hazafias Népfront szoborbizottságot hozott létre. Titkárává a múzeum vezetőjét, Zsuffa Tibort választották. A bizottság 1958 augusztusában a Szerencsi Járási Tanács vb-elnökéhez fordult terveivel. Előadták: életnagyságú, az 1848-as időket idéző álló szobrot szeretnének, amely Kossuthot előrenéző tekintettel, hajadonfővel ábrázolja, bal kezét díszkardja markolatán nyugtatja, jobb kezében pedig a jobbágyszabadság függő pecsétes okmányát tartja. A szobor tervezése és a megvalósítás költségeinek kiszámítása ügyében a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjához fordultak. A szobor terméskő alapzatának megépítését a helyi kőművesek társadalmi munkában önként vállalták. Elkészítésére Kisfaludy Stróbl Zsigmond kétszeres Kossuth-díjas szobrászművészt kérték fel.

A községek felajánlása és az állami segítség révén a nagy férfiú születésének 158. évfordulójára elkészült az ország egyik legszebb Kossuth-szobra. Az avatóünnepségre 1960. szeptember 18-án került sor. Meghívták az adományozó 171 település képviselőjét, Kádár Jánost, Szirmai Istvánt, Münnich Ferencet, Kállai Gyulát, Benke Valériát, Harmati Sándort, Bodnár Ferencet, Lechner Irént. Kiemelt figyelem fordult az alkotó, Kisfaludy Stróbl Zsigmond személye felé is. A magyarországi tudományos és múzeumi szakma képviselőit is ide várták.

Monok az előkészületek pontos megtervezésével készült az ünnepségre. A község Fő utcáját végig zászlókkal díszítették. Mindehhez helyben nem volt elegendő lobogó, a szerencsi üzemektől, a vasúttól és a postaigazgatóságtól kaptak kölcsön néhány tucatot. A község bejáratánál és a Fő utcában, a szobor közelében diadalkaput állítottak. Lelkesen készültek Zsuffa Tibor és Aranyosi István népművelő vezetésével a kulturális műsor résztvevői is. Az egész napos rendezvény lebonyolítását harminctagú rendezőgárda segítette.

Délelőtt kilenc órától fogadták a meghívott vendégeket a kultúrteremben. Az ünnepség a Himnusz hangjaival tíz órakor kezdődött. Koleszár István, a járási tanács vb-elnöke köszöntötte a vendégeket, majd egy szavalat elhangzása után Aczél György, a művelődési miniszter első helyettese mondott beszédet. A tömeg az egész utcát megtöltötte. Az ünnepségen helyi kisdiákok, négyen-négyen – egymást váltva – díszőrséget álltak a fehér lepellel letakart szobor mellett. A történelem különös játéka, hogy az ország kormányzóelnökének szobránál kisdiákként ott tisztelgett osztálytársaival együtt a tizenkét esztendős Németh Miklós, aki harminc év múlva majd az ország miniszterelnöke lesz

Felhasználók értékelése: