top banner

XI. Zempléni Nyári Tárlat

XI. Zempléni Nyári Tárlat

 

Szerencs, Rákóczi-vár

2014. július 11-augusztus 16.

 

1989-ben, a nagy történelmi változások közepette egy új kulturális kezdeményezés indult útjára Zemplénben. Sárospataki indíttatásra létrejött egy, a Zemplénben élő, Zemplénhez kötődő művészeknek szóló esemény, amelyen bemutathatták alkotásaikat a nagyközönség előtt. A Zempléni Nyári Tárlat megszervezésére a négy város, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj önkormányzatai, közművelődési intézményei vállalkoztak, egymásnak adva a házigazda szerepét, mint egy stafétát.

Az eltelt idő az alapítókat igazolta: az elmúlt negyedszázad sok-sok változást hozott, de 25 évvel az első tárlat megnyitása után, immár 11. alkalommal újra megrendezik a négy város összefogásával a Zempléni Nyári Tárlatot.

 

A kiállító művészek hagyományosan a négy város által felajánlott díjakat és egyéb különdíjakat vehetnek át.

 


Idén harmadik alkalommal Szerencs a rendezvény házigazdája, a tárlat megvalósítója a Szerencsi Művelődési Központ.

 

A szerencsi Rákóczi-vár Árkád- és színháztermében 68 művész alkotásai (festmények, grafikák, kisplasztikák, szobrok, hímzések) tekinthetők meg július 11. és augusztus 16. között.

 

A XI. Zempléni Nyári Tárlat megnyitójára és díjátadására 2014. július 11-én, pénteken 16 órától kerül sor.

A tárlatot megnyitja: Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere

A megnyitón fellép: Tóth Vera énekesnő és Zolbert (szaxofon)

 

 

A XI. Zempléni Nyári Tárlat kiállítóinak névsora:

 

Adámy Józsefné

Balogh Géza

Bara Éva

Barnóth Zoltán

Bényei Vera

Bíró Eszter

Broczkó Barna

Cseh Antal

Csehné Matisz Ágnes

Csetneki József

Csomós Zoltán

Dávidné Petik Margit

Dr. Bárány György

Dékány Lea

Dr. Bodolai Zsuzsanna

Durucskó Zsolt

Éles Bulcsú

Fancsalszky Szilvia

Fazekas Balogh István

Farkas László

Frimmerné Ihnát Mariann

Gombos Béla

Hornyák Pál

Horváth Zoltán

Juhász Gábor

Kazsik Mariann

Kerülő Jánosné

Kiss András

Kissné Fábián Katalin

Koncsol Tünde

Koscsó Istvánné

Koren Edit

Kozma Judit

Langené Bodnár Anikó

Laczkó Anita

Lónárt Adrienn

Lukács Gábor

Majercsik János

Majercsikné Bierbaum Anna

Majoros Cecília

Makoldi Sándor

Makoldi Sándor Gyula

Makoldi Sándorné

Matuscsákné Jobbágy Erika

Máji Erika

Molnár Irén

Morelli Edit

Nagy Zsolt

Pajuf Tibor

Repánszki Béla

Repánszki Ferenc

Rézművesné Nagy Ildikó

Sárosi Tibor

Sebestyén Ágnes

Suhaj Zoltán

Stumpf Imréné

Szarka Norbert

Szepessy Béla

Székhelyi Edit

Sztankóné Németh Anna

Schlosserné Báthory Piroska

Schweitzer Pál

Tárkányi Zsuzsanna

Túriné Makoldi Gizella

Vass Etelka

Véghseő Klára

Vinkler István

Zéman Éva


 

Felhasználók értékelése: